logo

OTDT


borito

Megújul az OTDT honlapja

Üdvözöljük az Országos Tudományos Diákköri Tanács ideiglenes honlapján! Ezen a honlapon leginkább a XXXIII. OTDK-hoz kapcsolódó dokumentumok találhatók, annak érdekében, hogy a XXXIII. OTDK-ra részvételi jogosultságot szerzett hallgatók minden olyan információt elérhessenek, ami segíti őket a pályamunkájuk feltöltésében, illetve az intézményi TDT-elnökök elérjék a TDK-konferenciák dokumentációját.


Pályázati felhívás

A Manager Képzés Alapítvány Kuratóriuma „Harsányi István-díj” pályázatot ír ki, 35 év alatti fiatalok részére. A Kuratórium az innovációval kapcsolatos menedzsment témakörben készített kiemelkedő színvonalú tudományos diákköri munkák, kutatási munkák, szakdolgozatok, diplomamunkák, PhD-disszertációk készítőit kívánja elismerésben részesíteni, és gyakorlati tevékenységüket támogatni. A pályázat beküldési határideje 2016. június 30.


Pályázatok a Nemzeti Tehetség Program keretében

Meghirdetésre került a TDK-műhelyek, valamint a fiatal tehetségeket támogató pályázat: A pályázat benyújtásának határideje: 2016. május 2. A pályázati felhívás és a kapcsolódó dokumentumok a következő oldalon érhetőek el: link