Elhunyt Dimény Imre, a Pro Scientia Aranyérem Odaítélő Főbizottság tagja

Elhunyt Dimény Imre egyetemi tanár


Életének 95. évében elhunyt Dimény Imre professor emeritus, a Pro Scientia Aranyérem Odaítélő Főbizottság tagja, az Élettudományi Döntés-előkészítő Albizottság elnöke, Honoris Causa Pro Scientia Aranyéremmel kitüntetett agrármérnök, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja.

A Magyar Tudományos Akadémia nekrológja:

Életének 95. évében elhunyt Dimény Imre agrármérnök, egyetemi tanár, politikus, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja. A Széchenyi-díjas tudós 1967 és 1975 között földművelésügyi és élelmezésügyi miniszter volt.

Dimény Imre Erdélyben, a Sepsiszentgyörgyhöz közeli Komollón születetett 1922. augusztus 3-án. Az elemi iskolák után középiskoláit Sepsiszentgyörgyön és Gyergyószentmiklóson végezte; ez utóbbi városban érettségizett 1941-ben. 1941–1944 között a Kolozsvári Gazdasági Akadémia, 1944–1945-ben a Kolozsvári Mezőgazdasági Főiskola hallgatója volt. Az egyetem elvégzése után 1945 és 1975 között a mezőgazdasági igazgatás különböző területein tevékenykedett. 1950-től a Gépállomások Szabolcs-Szatmár Megyei Központjának főagronómusa volt, majd 1951-ben Budapestre került a Földművelésügyi Minisztériumba, a Gépállomások Főigazgatóságára, ahol előbb osztályvezető, majd főosztályvezető-helyettes lett.

1954–1955-ben a Hajdú-Bihar Megyei Mezőgazdasági Igazgatóság igazgatójává nevezték ki, 1955-ben pedig ismét Budapestre helyezték osztályvezetőként az Országos Tervhivatal Mezőgazdasági Főosztályára, majd elnökhelyettes lett az Országos Tervhivatalban 1960 és 1962 között. 1963-tól három évig osztályvezetőként dolgozott az MSZMP KB mellett működő mezőgazdasági osztálynál, s egyidejűleg az MSZMP KB póttagja is volt. Mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszteri posztot töltött be a Fock-kormányban 1967. április 14-től 1975. május 15-ig, 1975. május 15-től 1975. július 4-ig pedig a Lázár-kormányban, s a Központi Bizottság tagja is volt.

Mezőgazdaság-irányítás

Mezőgazdaság-igazgatási területen eltöltött éveinek eredményeképpen az 1965–1975 közötti időszak a magyar mezőgazdaság virágzó korszakává válhatott. Az ekkor lejátszódó agrárreform a gépberuházások támogatásával felgyorsította a műszaki fejlesztést, és a hazai mezőgépgyártást is erőteljesen fejlesztette. A termelésben mind meghatározóbbá vált a rendszerszemlélet, a nemzetközi integráció pedig lehetővé tette a hatékony műszaki fejlesztést, a mennyiség növelése mellett a minőség javítását. Intézkedéseivel elősegítette, hogy a gépesítés színvonala egyes területeken megközelítette az akkori fejlett mezőgazdasággal rendelkező nyugati országok szintjét.

Miniszterként a kutatás-fejlesztési eredmények gyakorlati bevezetését szakmailag és pénzügyileg is támogatta. Hivatali ideje alatt indultak el az úgynevezett ágazati termelési rendszerek a mezőgazdaságban, azon belül a kertészetben. Az érdekeltség érvényesülését az áru- és pénzviszonyok közé helyezte, a kistermelésnek a nagyüzemek általi integrálásával mindkét oldal kölcsönös előnyökhöz jutott, bevezették a nagyüzemi eszközök kistermelőknek való bérbeadását, az állatok kihelyezését, az ipari tevékenységet szabaddá tették a téeszek, az erdőgazdaságok, az állami gazdaságok számára. Az agrárprofilú felsőfokú intézmények fejlesztésében 1961 óta vett intenzíven részt. Jelentős szerepe volt az agráregyetemek és -főiskolák 1970-es években történt nagyarányú fejlesztésében. Kezdeményező szerepe volt az agrárfőiskolák egyetemekké fejlesztésében.

Oktatói pálya

1975 óta az oktatás területén működött; tárgyai: agrárgazdaságtan, vállalati gazdaságtan, műszaki fejlesztés, gépesítés gazdaságtana, agrárinnováció. A Kertészeti és Élelmiszeripari Egyetemen 1975-től egyetemi tanár és tanszékvezető volt egészen 1991-ig, 1975–1986 között a rektori posztot is betöltötte. Megszervezte az Ökonómiai Intézetet, melynek igazgatója volt. Az egyetemhez kapcsolta az Országos Szőlészeti és Borászati Kutatóintézetet. 1992-től a Szent István Egyetem Élelmiszertudományi Kar tudományos tanácsadója, 1995-ben professor emeritus lett. Ugyanezen egyetemen a doktori bizottság elnöke volt 2000-ben és 2001-ben agrárműszaki, agrár-közgazdasági és interdiszciplináris tudományterületen.

Tudományos tevékenység

Tudományos tevékenysége már mezőgazdaság-irányítási munkája mellett megkezdődött. 1953–1958 között Erdei Ferenc levelező aspiránsa volt, 1960-ban megszerezte a mezőgazdasági tudomány kandidátusa fokozatot és az egyetemi doktori címet. 1962–1975 között a Gödöllői Agrártudományi Egyetem címzetes egyetemi tanára volt.

1972-ben akadémiai doktori fokozatot szerzett, 1982-ben az MTA levelező, 1990-ben pedig rendes tagjává választották. 1976-tól a Magyar Tudományos Akadémia Agrárműszaki Bizottságában elnök, a Tudományos Minősítő Bizottságban bizottsági elnök volt 32 alkalommal, illetve opponens 29 alkalommal. 1976-tól tagként az MTA Agrár-közgazdasági Bizottságában működött, 1995–2000 között az Akadémia Doktori Tanácsa Agrárökonómiai Szakbizottságának is tagja volt.

A Magyar Agrártudományi Egyesület alelnöke volt 1963–1991 között. Nemzetközi agrártudományi és agrár-közgazdasági egyesületeknek, így a Centre International de Gestion Rurale (CIGR) Magyar Nemzeti Bizottságának, az International Society for Horticultural Science-nak (ISHS) és az European Association of Agricultural Economistsnak (EAAE) is tagja volt.

Sokat publikált, 15 tudományos könyvet, monográfiát írt, tudományos cikkeinek száma meghaladja a 200-at, a népszerűsítő cikkeké, illetve a tudományos jellegű előadásoké pedig eléri a 300-at. Szerteágazó munkásságát többek között Eötvös Loránd-díjjal (1986), SZIE Aranyéremmel (2002), az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete, a FAO érdemérmével (2003) és Széchenyi-díjjal (2007) ismerték el.