Új eszközök a kriminálandragógiában

XXXII. OTDK, Pedagógiai, Pszichológiai, Andragógiai és Könyvtártudományi Szekció, Felnőttképzés zsűri tagozat

Helyezés: 3

Nevező intézmény: Eötvös Loránd Tudományegyetem Pedagógiai és Pszichológiai Kar

A pályamunka szerzője: Molnár Attila Károly
Szak: Andragógia, Képzés típusa: MA, Intézmény: Eötvös Loránd Tudományegyetem, Kar: Pedagógiai és Pszichológiai Kar


Témavezető:
Szabóné Dr. Molnár Anna - ny. egyetemi docens, Eötvös Loránd Tudományegyetem Pedagógiai és Pszichológiai Kar


A büntetés-végrehajtás (bv.) rendszerében számos jele van annak, hogy a hatékony reszocializáció megvalósítása érdekében a bv. intézmények működéséhez kapcsolható tudományterületek művelőinek együttműködésére is szükség lenne. A szabadságvesztés-büntetésüket kitöltőknek mintegy 50%-a ismételt bűnelkövetővé válik, ami arra utal, hogy a jelenlegi reintegrációs törekvések nem érik el céljukat. A szakirodalmi források szerint a börtönök reintegrációs tevékenysége leginkább a fogvatartottak munkáltatásában és hiánypótló oktatásában nyilvánul meg. Ezeken túl szükségesnek látszik a kriminológia, a kriminálpedagógia, valamint az andragógia és társtudományai eredményeinek szintetizálásával egy újabb reszocializációs gyakorlat életre hívása.

Gyakorlati vizsgálódással jutottam olyan információkhoz, amelyek alapján lehetségesnek tartom a büntetés-végrehajtás hatékonyságának növelését. Az andragógia interdiszciplináris környezetében megvizsgáltam a tudományágak által kínált elméleti alapokat, amelyek biztos hátteret adnak a bv. reintegrációs fejlesztéseinek kivitelezésére, így nem láttam akadályát egy újító jellegű kísérleti munkának. Terepkutatást végeztem a Balassagyarmati Fegyház és Börtönben, ahol egy fogvatartottakból álló csoporttal fejlesztő célú, tréning-jellegű munkát végeztem egy lehetséges módszertani bővítés megalapozásának érdekében. A fogvatartottak személyiségfejlesztését támogató andragógiai irányzatok szellemében a résztvevő-központú tanítás módszereit, a problémamegoldó tanulást, a személyi kompetenciák fejlesztését, az interaktivitás fontosságát kívántam érvényesíteni. A rendszeres programszervezéssel és a személyes kapcsolattartással arra kerestem a választ, képesek-e a csoporttagok önsegítő módon, a meditáció technikájára épülő személyiségfejlesztő gyakorlatokat végezni, s ha igen, milyen eredménnyel teszik azt.

A terepmunka keretein belül rendszeresen végzett mentális gyakorlatok eredménye számomra nyilvánvalóvá tette, hogy érdemes ebbe az irányba haladni a fogvatartottak gondolatvilágának formálása céljából. A módszert kipróbáló elítéltek kivétel nélkül pozitív visszajelzést adtak a relaxáció, a meditáció hatásáról – a foglalkozások igen nagy vonzerővel bírtak számukra. Meggyőződtem róla, hogy a meditáció a börtönökben is hatékony módszer lehet a személyiségfejlesztés terén, s általa a kriminálandragógia egy új lehetősége bontakozhat ki a szabadságvesztés-büntetésüket töltők reszocializációs folyamatában.